Válogatott fejezetek a gazdaságról és a vállalatokról

A kurzus rövid leírása:

A kurzus során a gazdaság működésének alapjaival, illetve a gazdasági szervezetek céljaival és tevékenységük egyes területeivel ismerkedünk meg. Emellett a tárgy célja, hogy rámutasson a gazdaság és a vállalkozások működése során felmerülő etikai kérdésekre és bemutassa a környezetileg és társadalmilag felelős vállalati menedzsment szempontjait.

A kurzus segítséget nyújt a vállalati gazdasági folyamatok megértéséhez, illetve a mindennapi gyakorlatban gazdaságilag is racionális döntések meghozatalához.

A kurzus hármas célkitűzése tehát:

  • A vállalati működés legfontosabb területeinek megismerése, a vállalati döntések és azok hátterének megértése,

  • A vállalati működés gazdasági környezetének megismerésén keresztül betekintés a gazdasági rendszer működésébe, összefüggéseibe,

  • A felelős vállalat koncepciójának megismerése, a vállalati tevékenység társadalmi és környezeti vonatkozásainak feltárása.

Tematikai összefoglalás:

Bevezetés: A gazdaság, a vállalatok és az ember

A közgazdaságtan kialakulása és fejlődése a legnagyobb gondolkodók szemüvegén keresztül. A közgazdaságtan emberképe: a homo oeconomicus. A modern vállalatok kialakulása.

A vállalat helye a társadalomban

Az üzleti vállalkozások célja, a vállalati működés kerete és környezete a piacgazdaságban. Vállalkozások külső és belső érintettjei. Az egyes érintettek céljai, szerepük a vállalati működés alakításában.

A vállalatok működési környezete: az állam szerepe a gazdaságban

Fiskális (költségvetési) politika. Az államháztartás pillérei: központi költségvetés, nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás. A monetáris (pénzügyi) politika eszköztára.

A vállalatok pénzügyi környezete: a pénzpiacok működése

A bankrendszer szerepe a gazdaságban. A modern pénzrendszer sajátosságai. A nemzetközi bankrendszer működése. Az államadósság kialakulása és következményei. A nemzetközi pénzügyi szervezetek szerepe az államadósság kezelésében. A devizahitelezés háttere: kinek ajánljuk? - és kinek nem ajánljuk?

Vállalati stratégiák

Az üzleti stratégia szerepe és tartalma. A vállalati stratégia szintjei. Helyzetelemzés és megvalósítás.

Eladni vagy szükségletet kielégíteni? A marketing

A fogyasztói igény felmérése és kielégítése. Piacszegmentálás és termékpozicionálás. A marketing mix elemei: termék-, ár-, elosztási és kommunikációs politika. A felelős marketing. Kisvállalkozói stratégiák: a gerillamarketing.

Vállalati pénzügyek.

Beruházási, befektetési döntések. A pénz időértéke, diszkontálás, jelenérték számítás. A beruházások megtérülésének értékelése. Finanszírozási döntések: a vállalkozás működéséhez szükséges források előteremtése. Saját és idegen tőke, a kettő optimális aránya. A beruházási és finanszírozási döntések összehangolása, a likviditásmenedzsment.

Üzleti terv készítése.

Az üzleti terv célja, formái, felépítése, legfontosabb tartalmi elemei. Üzleti terv készítése a gyakorlatban.

Vállalkozások szervezeti formái.

Egyéni és társas vállalkozások. Az alaptevékenység és a szervezeti forma kapcsolata: kinek javasolt kft-t alapítani és ki legyen egyéni vállalkozó. Vállalkozások alapításának feltételei és lépései.

Vállalatok társadalmi és környezeti felelőssége.

A felelős vállalkozás koncepció. A vállalati fenntarthatóság alapjai. Az üzleti, a társadalmi és a környezeti teljesítmény kapcsolata.

Oktató:

dr. Harangozó Gábor (Budapesti Corvinus Egyetem).

Elérhetőség: gabor.harangozo(kukac)uni-corvinus.hu

Az értékelés összetevői:

  • Aktív részvétel a foglalkozásokon

  • Vitaindító kiselőadás és/vagy beadandó esettanulmány készítése egyeztetett témában

Az órák időpontja:

Hétfő 18:00-19:30

Javasolt további olvasmány:

Chikán Attila: Bevezetés a vállalatgazdaságtanba. Aula Kiadó, 2010.

Dr. Szerletics Antal

Időpont: Hétfő 20.00

A tantárgy leírása:

A kurzus célja, hogy általános betekintést nyújtson a jogrendszer működésébe néhány specifikus problémára fókuszáló jogeset megvitatásán keresztül. A félév során különös figyelmet fordítunk néhány alapjogi kollízió megtárgyalására illetőleg sort kerítünk a jogi moralizmus és paternalizmus problémáinak vizsgálatára is (az erkölcsi normák jogi úton történő kikényszerítése és az önkárosító cselekedetek állami tilalmának).

Követelmények:

  1. Az órákon való aktív részvétel

  2. Referátum tartása (a megadott olvásmánylista alapján)

  3. Zárthelyi dolgozat

Előfeltétel:

  1. Tantárgyi előfeltétel nincs.

  2. Angol nyelvtudás szükséges.

A tantárgy felépítése:

  1. Bevezetés igazságosság és jogszerűség – pozitivizmus és természetjog – a jogrendszer antinómiái – igazságosság, jogbiztonság, célszerűség – a visszaható hatályú jogalkotás – a nürnbergi perek – az újjáéledt természetjog – Gustav Radbruch.

  2. A jogi realizmus és a kritikai jogelmélet – tényszkepticizmus és szabályszkepticizmus – ‘law in books’ és ‘law in action’ – Oliver Wendell Holmes és Jerome Frank – a jog mint a politikai uralom eszköze – Duncan Kennedy és Roberto Unger.

  3. A jogrendszer felépítése vajon szabályok rendszere a jog? – H.L.A. Hart és Ronald Dworkin álláspontja – elsődleges és másodlagos szabályok joghézagok – a jog nyitott szövedéke – elvek és szabályok – Riggs v Palmer – Donoghue v Stevenson.

  4. Az emberi jogok filozófiai megalapozása – a természetes jogok eszméje – Thomas Hobbes és John Locke utilitarizmus – Jeremy Bentham és a természetes jogok kritikája – Kant – a természetes jogok jogiasodása’ – emberi jogi dokumentumok és deklarációk – Queen v Dudley and Stephens.

  5. Az emberi jogok kategorizálása – az alapjogok három generációja Henry Shue elmélete – az univerzalizmus-relativizmus vita – az emberi jogok közösségelvű kritikája.

  6. Jogi moralizmus (A Hart-Devlin vita)

    1. H.L.A. Hart: Law, Liberty and Morality (London: Oxford University Press, 1963) 1. fejezet

    2. Müller v Switzerland.

  1. Erkölcs és magánélethez való jog I. (homoszexualitás)

  1. John Corvino: Homosexuality and the Moral Relevance of Experience, in Hugh LaFollette (ed.): Ethics in Practice (Cambridge, Mass.: Blackwell, 1997)

  2. Dudgeon v UK; Bowers v Hardwick; Lawrence v Texas.

  1. Erkölcs és magánélethez való jog II. (abortusz és eutanázia)

  1. Judith Jarvis Thomson: A Defense of Abortion, in Hugh LaFollette (ed.): Ethics in Practice (Cambridge, Mass.: Blackwell, 1997)

  2. Pretty v UK

  3. Roe v Wade; Tysiac v Poland; Vo v France.

  1. Jogi paternalizmus

  1. Gerald Dworkin: Paternalism 56 The Monist 64 (1972)

  2. Richard Thaler – Cass R. Sunstein: Nudge - Improving Decisions About Health, Wealth and Happiness (London: Penguin, 2009)

  3. Wackenheim v France.

  1. Összefoglalás