Tavaszi lelkigyakorlat

A kurzus típusa:

Szabadon választható kurzus, bármelyik szakkollégista felveheti.

Kurzus lefolyása:

A helyszínek igényeivel egyezetett időpontokban.

Helyszínek:

VIII. ker. Alföldi utcai (tőlünk 15perc gyalog)

Koordinálás:

Kurucz Ádám (kurzusfelelős), Molnár Sarolta (ReNaissance Tanulmányi Ház). A kollégiumi lelkész kíséri a csoportot. 

Alberto Hurtado Szeretetszolgálat

A szeretetszolgálat a miskolci jezsuita gimnáziumban elindult szeretetszolgálat modelljére épül. Heti rendszerességgel zajló tevékenység, melynek során a kollégisták szociálisan rászorult emberekkel találkoznak. A szolgálatra vállalkozók megfelelő felkészítést, valamint folyamatos kísérést kapnak, igény szerint egyéni szupervíziót is.  A szeretetszolgálat kurzus értékű foglalkozás.

A kurzus felépítése:

Az alkalmak terepmunkával telnek. Ezeket kíséri, ill. segíti:

  • Első alkalom: csoportos alap orientáció, választási alternatívák megismerése, küldetés liturgia
  • Félidőnél egy plusz találkozás: reflexió kiscsoportokban
  • Befejező alkalom: közös kiértékelő

Névadó:

Szent Alberto Hurtado. Chilei jezsuita. Az 1950ben elhunyt atya a rendbe való belépése előtt jogász volt és még egyetemista kora idején kezdett érdeklődni a szociális kérdések iránt. Amikor jezsuita lett a szegények szolgálatának és a szociális kérdéseknek szentelte az életét. Rendkívül nagy hatást gyakorolt Chilére. Hurtado atya hozzáállása személyes példakép lehet a szeretetszolgálatot végző fiatalok számára.

Részeletesebben: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=2001589&articleID=9597&ctag=articlelist&iid=1

A foglalkozás vezetője: Angeli Orsolya

A zenekari foglalkozás, mint kollégiumra szánt idő elsődleges célja, az éppen aktuális  gitáros misére való alapos felkészülés. A gitáron kívül sok más hangszer is kiemelten fontos szerepet kap minden próbán, a foglalkozáson a tagok igyekeznek az énekeket a különböző hangszerekkel széppé, és változatossá tenni. Nem nélkülözhetőek ezenkívül az énekesek sem.  A Mária utcai Jézus Szíve templomban körülbelül havonta egyszer játszik a zenekar a Jezsuita Nyolcason, illetve kollégiumi miséken is szoktak zenei szolgálatot teljesíteni. A miséken kívül több kollégiumi rendezvényen is vállalnak  szereplést (pl. Mikulás-parti, Kollégiumi Hétvége... ). A zenekari foglalkozások heti egy alkalommal kerülnek megtartásra, egy - másfél óra időtartamban. A zenekar, mint foglalkozás teljesítésének feltétele, a 10-ből minimum 7 alkalmon való részvétel.

Foglalkozás vezetője: Budaházy Árpád

Itt az alkalom, hogy előássuk a feledés homályából a jezsuita iskoladrámák újabb gyöngyszemét. Eddig a könyvtárak mélyén szunnyadt (köztük a Szabó Ervin könyvtár polcain) a Tökmag filkó című színmű, ami az Oktondihoz hasonlóan vidám, fordulatokban gazdag, archetipikus helyzetekre és figurákra épülő vígjáték.

A kurzus elsődleges célja továbbra sem a színészképzés lenne, hanem a játékos-tanulás, melynek közvetlen gyümölcse egy felelevenített jezsuita iskoladráma bemutatása a kollégium falai között.

A kurzus célja, tevékenységének jellemzése és tematikája

2012-2013 tavaszi félév

A Szent Ignác Szakkollégium hallgatóinak sokoldalúságát és széles érdeklődési körét szépen példázza, hogy 2007. őszétől minden félévben megalakult a kamarakórus. A hallgatók azzal a céllal jelentkeznek erre a speciális kollégiumra, hogy megtapasztalják az éneklés örömét, amely abból származik, hogy ez merőben más tevékenység egyéb elfoglaltságaikkal szemben, akár a tanulmányi, akár sporttevékenységüket nézzük.

Ugyanis a zenei tevékenység, különösen az éneklés az agynak olyan területeit dolgoztatja, amelyet egyébként nem használunk, ezért annak ellenére, hogy rendkívül intenzív szellemi és fizikai tevékenység, mégis úgy érezzük, hogy pihentet és frissít. Ezen felül rendkívül fejlesztő is, mivel az éneklésnél a zenére és a szövegre egyszerre kell figyelni, így mind a két agyféltekének egyszerre kell dolgozni, ami igen ritka feladat az agynak, ez szintén nagyon jótékony, frissítő hatású. Mivel rendkívüli koncentrációt és nagyfokú figyelemmegosztást igényel (a kottakép, a szöveg, a hangmagasság tiszta intonációja, a szöveg hangzóinak a beszédnél sokkal intenzívebb megformálása, a ritmus, a zenei mondanivaló, az emocionális kifejezés, a karvezetővel és az énekes társakkal való teljes együttműködés és alkalmazkodás hozzájuk), a személyiséget teljesen megmozgatja. Mindeközben nem hanyagolható el az az esztétikai élmény, ami a művészeti tevékenység velejárója, valamint a művészet-, és kultúrtörténeti ismeretanyag, ami ily módon „testközelből” sajátítható el.

A munkát az is meghatározza, hogy mindez ne legyen kizárólag öncélú, hanem másoknak is örömöt tudjon a kórus szerezni éneklésével, az ünnepek vagy a liturgia szépségéhez, fényének emeléséhez az énekkar is hozzá tudjon járulni. A kórus hHitvallása szerint az éneklés célja Isten dicsérete a mások és a az énekesek saját örömére.

Ezért a félévi munkát elsősorban a Jezsuita Nyolcas-okra (vasárnap esti 8 órás mise a Mária utcai templomban) és a Te Deum-ra való készülés határozza meg, de ebben a félévben már az őszi Veni Sancte-ra is kell készül a kórus. A szentmisékre teljes, négy tételes Ordináriomot tanulnak, most Richards Dubra Missa Simplex-ét fogják venni, a Proprium tételeket pedig az egyházi év ünnepkörei szerint válogatják, ami további 4-5 darabot jelent. Ez a heti egy foglalkozás igencsak feszített tempójú kihasználása.

A liturgiában való éneklés nagy felelősség, ezért a minőségi munka – tiszta intonálás, a hangszín szépsége, egységes kórushangzás, intenzív, átélt kifejezőerő, amely nem színpadias, hanem az ima alázatának erejével hat – a legfőbb célja a kórusnak. 

Virágvölgyi István

Időpont: Kedd 20.00 – 21.30

Az óra elvégzéséhez szükséges egy bármilyen analóg, tehát filmes fényképezőgép (kölcsön a nagyszülőktől) és 2-3 tekercs fekete-fehér film (erről az első órán beszélünk).

1. óra
Bevezető gondolatok, ismerkedés a fényképezőgéppel

2. óra
Baráti viszony kialakítása a fényképezőgéppel

3. óra
A negatívhívás rejtelmei - első találkozás a sötéttel

4. óra
A pozitívhívás fortélyai - kép a semmiből

5. óra
Látogatás a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban (könyvtár és fotókiállítás)

6. óra
Fotótörténet - izgalmas, érdekes és/vagy szép képek értő szemmel

7. óra
Fotótörténet - további képek, középhaladó képelemzés

8. óra
Fotótörténet - fotókról művészettörténeti magasságokban

9. óra
Látogatás a Magyar Távirati Iroda fotószerkesztőségében és -archívumában - 13 millió kép árnyékában

10. óra

A sajtófotó aktuális problémái - fotóriporterek és képszerkesztők mindennapi rémálmaiból (várhatóan külső helyszínen)

Limpár Imre

Cras, cras et semper cras, et sic elabitur aetas.”
“Holnap, holnap, mindig csak holnap, s a halogatással kicsúszik kezünkből az élet.”

Időpontok: márc. 2.; ápr. 6; ápr. 20.

Alapgondolatként:

Az „időgazdálkodás” kulcsszava közel 65 ezer, a „time management” kifejezés hozzávetőleg 1,29 milliárd találatot jegyez a google keresőrendszerében. Bármerre megyünk, mind ismertebb a fenti kifejezés; mára már előadások, tréningek, coachingfolyamatok egész hada foglalkozik így vagy úgy azzal a kérdéssel, mely végső soron mélyen (filozófiai értelemben vett) egzisztenciális problematikába torkollik: időnk véges. A feladatok, a ránk zúduló elvárások száma pedig ugyanakkor szinte végtelen. Nehezen képzelünk el olyan személyt, akinek soha ne lenne vagy ne lett volna konfliktusa az idővel, így az „én és az idő” kérdése mindig ott feszül valahol a színfalak mögött, vonatkozzon ez életünk végességére, vagy egy egyetemi beadandó szorító határidejére.

A kurzus célja és tartalma:

A résztvevő pontos képet kap saját időgazdálkodási mintázatáról, mely struktúra megismerését követően (és egyéb elhangzó ismeretek beemelése után) rálát a fejlesztendő területekre, azok hogyanjaira, vagyis személyes beavatkozási lehetőségeit tárja fel. Elkészíti azt a személyes cselekvési tervet, mely révén egy sokkal dinamikusabb mindennapi szervezettségi szintet érhet el életvitelében.

A kurzus három fő pillére a következő: (1) problémadefiníció, keresztmetszeti kép elkészítése, (2) cselekvési terv kialakítása, (3) megvalósítási szakasz elindítása.

Főbb témák:

  • Időgazdálkodási mátrix.

  • A célok szerepe.

  • A halogatás problematikája és lehetséges ellenszerei.

  • Időrablók/időtolvajok és kezelésük.

  • A tanulásmódszertan és az idő kezelésének összefüggései.

  • Személyes időkép-elemzés.

  • Az idő és a stressz kapcsolata

  • A végesség pszichológiai problematikája és kihatásai.

  • Személyes életút és karrier az idő függvényében.

[Megjegyzés: a csoportot motiváló kérdéskörök egyértelmű preferenciát élveznek a kurzus egészét illetően, vagyis a nagy témán belül hangsúlyeltolódás lehetséges.]

Módszertan:

  • Interaktív résztvevői tanulás.

  • Strukturált kompetenciafejlesztő gyakorlatok.

  • Páros és kiscsoportos feladatok.

  • Szituációs szerep- és/vagy helyzetgyakorlatok.

  • Ppt-s háttértámogatás.

Ütemezés, keretek:

A kurzus időben 20 tanórából áll, mely egy háromnapos (9h-16h) tréningfolyamat formájában kerül lebonyolításra 8-16 fős résztvevői létszámmal.

Glatz Tamás 

március 2-3.