MA/MSc-re járó hallgatók és akik már teljesítették a 10 kurzust.
(Időpont: kedd 18:00, helyszín: PT, max 15 fő)
A tíz alkalmas kurzus során a résztvevők tíz különböző, sikeres hazai szakembertől hallgathatnak előadásokat. Vendégeink lesznek:
o Árvai Péter (a Prezi társalapítója),
o Kürti Tamás (KÜRT Zrt., alelnök),
o Varga Szabolcs (Gutmann Magyarország Befektetési Tanácsadó Zrt., vezérigazgató),
o Szabó Barnabás (az Arteon Invest, tulajdonos-vezérigazgató),
o Szőke Márton (az IndexTools alapítója),
o Béres Melinda (a Béres Szőlőbirtok vezetője).
BEVEZETÉS A KATOLIKUS TEOLÓGIA KÉRDÉSEIBE A „YOUCAT” SEGÍTSÉGÉVEL
Varga László SJ

2013/2014. tavaszi félév

A KURZUS CÉLJA
A kurzus a katolikus-keresztény gondolkodásmód sajátosságainak felelevenítésével járul hozzá ahhoz, hogy intellektuális gondossággal fogadhassuk Isten Jézus Krisztusban felragyogó emberszeretetét. A „Youcat” kérdés-válaszaiból inspirációt merítve mérlegeljük a Szentháromság önközlésének vigasztaló következményeit, ugyanakkor szembesülünk az elfogadás korlátaival és a céltévesztések tanulságaival is.
Módszertanilag kettős irányultság („befelé-kifelé”) járja át a kurzust: Egyrészt igyekszik számot vetni a szerves összefüggésekbe ágyazott hívő életformák erőforrásaival. Másrészt a hallgatók párbeszédkészségéhez keres érvényes támpontokat és kifejezésmódokat.

A KURZUS FELÉPÍTÉSE
Tíz, egyenként másfél órás alkalomból álló előadássorozat, a témafelvetések közös átgondolásával egybekötve. A kurzus a Hitvallás és a „Youcat” ritmusára épül:

„Az ember fogékony Istenre” (Youcat): Vágyakozni és rákérdezni
1. A vallásos nyelvezet kapcsolódási pontjai: Végtelenre hangoltságunk és megváltásra szorultságunk.
2. A titokzatos Név: Istenképzetek és a tudományos hozzáállás. (Teremtettségünk szépsége, törékenysége és a rossz/gonosz.)

„Isten találkozik az emberrel” (Youcat): A Szentháromsággal való közösség megsejtése
3. A Názáreti Jézus a Krisztus, maga a Szentháromság üdvözítő önközlése (művészi ábrázolások tükrében).
4. A Biblia, mint Ó- és Újszövetség: A Kinyilatkoztatáshoz való viszonyulásaink.

„Az ember válasza Istennek” (Youcat): Továbbadni - alkalmazni - kibontani - megőrizni
5. A „keresztény misztérium” kifejeződései (Hitvallás).
6. A „vándorló Egyház” szentségi élete (II. Vatikáni Zsinat szemléletmódja).

„Életünk Krisztusban” (Youcat): Megélni
7. Lelkiismeretesen megfontolni és szeretetben cselekedni: Katolikus kereszténységünk az emberi méltóság szolgálatában.
8. A döntések ideje: Etikai kérdések fóruma.

„Az imádság a keresztény ember életében” (Youcat): Ápolni - gondozni
9-10. Az imádságos élet formái, módszerei. Jövőnk reményéből forrásozó felelősség megnyilvánulásai.

A KURZUS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI
 részvétel az előadásokon (a megengedett hiányzások száma a többi kollégiumi kurzuséval egyenlő);
 aktív bekapcsolódás a közös gondolkodásba;
 a kurzus egyik, szabadon kiválasztható, témafelvetéshez szorosan kapcsolódó 3-4 oldalas dolgozat elkészítése, tudományos módszertannal és forrásmegjelöléssel;
 a dolgozat témájából kiinduló szóbeli kollokvium.

ÉRTÉKELÉS
Az érdemjegy összetevői:
30% a foglalkozásokon való aktivitás minősége;
70% a dolgozat és az abból kiinduló kollokvium minősége.

SEGÉDANYAGOK
Az oktató által összeállított témavázlatok.

YOUCAT: A katolikus egyház ifjúsági katekizmusa, Kairosz Bp., 2013.

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (http://www.katolikus.hu/zsinat/).

Magyar katolikus lexikon I–XV, SZIT Bp., 1993–2010 (http://lexikon.katolikus.hu/).

RAHNER, K., A hit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába, SZIT Bp., 1983.

RAHNER, K. & VORGRIMLER, H., Teológiai kisszótár (http://www.ppek.hu/k150.htm).

RATZINGER, J., Bevezetés a keresztény hit világába, Vigilia Bp., 2008.

Budapest, 2014. január 14.
Varga László SJ
(Időpont: hétfő 20:00, helyszín: PT, max 12 fő) A kurzus célja, hogy általános betekintést nyújtson a jogrendszer működésébe néhány specifikus problémára fókuszáló jogeset megvitatásán keresztül, különös figyelemmel néhány alapjogi kollízió megtárgyalására és a jogi moralizmus és paternalizmus problémáinak vizsgálatára (az erkölcsi normák jogi úton történő kikényszerítése és az önkárosító cselekedet állami tilalmára) is.
(Időpont: szerda 18:00, helyszín: PT, max. 12 fő) A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókkal a nemzetközi kapcsolatok gyakorlati világát, ezáltal is hozzásegítve őket a világpolitika aktuális eseményeinek kritikus értelmezéséhez. Az órák ennek megfelelően egy gyakorlati, hallgatói aktivitáson alapuló részen, valamint egy hagyományos előadáson keresztül mutatják be a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi legfontosabb iránya