2012-2013 őszi kurzusok

Kórus

 Táborszkyné Ruthner Judith - kórusvezető

A zenei tevékenység, különösen az éneklés az agynak olyan területeit dolgoztatja, amelyet egyébként nem használunk, ezért annak ellenére, hogy rendkívül intenzív szellemi és fizikai tevékenység, mégis úgy érezzük, hogy pihentet és frissít. Ezen felül rendkívül fejlesztő is, mivel az éneklésnél a zenére és a szövegre egyszerre kell figyelni, így mind a két agyféltekének egyszerre kell dolgozni, ami igen ritka feladat az agynak, ez szintén nagyon jótékony, frissítő hatású. Mivel rendkívüli koncentrációt és nagyfokú figyelemmegosztást igényel (a kottakép, a szöveg, a hangmagasság tiszta intonációja, a szöveg hangzóinak a beszédnél sokkal intenzívebb megformálása, a ritmus, a zenei mondanivaló, az emocionális kifejezés, a karvezetővel és az énekes társakkal való teljes együttműködés és alkalmazkodás hozzájuk), a személyiséget teljesen megmozgatja. Mindeközben nem hanyagolható el az az esztétikai élmény, ami a művészeti tevékenység velejárója, valamint a művészet-, és kultúrtörténeti ismeretanyag, ami ily módon „testközelből” sajátítható el.

A munkát az is meghatározza, hogy mindez ne legyen kizárólag öncélú, hanem másoknak is örömöt tudjon a kórus szerezni éneklésével, az ünnepek szépségéhez az énekkar is hozzá tudjon járulni. Ezért a félévi munkát elsősorban a karácsonyra való készülés határozza meg, de egy szentmisén való szolgálat is szerepel a tervekben. A heti egyszeri próba idejét ugyan e két feladat teljesen kitölti, de emellett távolabbi tervek előkészítése is elkezdődik már ebben a szemeszterben. Specialitása lesz ennek az időszaknak, hogy egy-egy hagyományos zenei anyag vagy zsoltárszöveg kerül „terítékre” régi és mai feldolgozásban.

 

Korábbi évek tematikája (mintaként)

 

Bartók: Levél; Praetorius: In dulci iubilo; Com. Dominus dabit

Bartók: Levél; Praetorius: In dulci iubilo; Karai: Az angyal énekel

Praetorius: In dulci iubilo; Karai: Az angyal énekel; In. Ad te levavi

Praetorius: In dulci iubilo; Karai: Az angyal énekel; Missa mundi

Karai: Az angyal énekel; Missa mundi; Bárdos: Karácsonyi ének

Missa mundi; Bárdos: Karácsonyi ének; Com. Dominus dabit

Missa mundi; Com. Dominus dabit; In. Ad te levavi

Missa mundi; Com. Dominus dabit; In. Ad te levavi; Al.Ostende

Com. Dominus dabit; In. Ad te levavi; Al.Ostende

Missa mundi; Com. Dominus dabit; In. Ad te levavi; Al.Ostende

Advent 1. vasárnapja – éneklés szentmisén

Karai: Az angyal énekel; Praetorius: In dulci iubilo; Bárdos: Karácsonyi ének

Karai: Az angyal énekel; Praetorius: In dulci iubilo; Bárdos: Karácsonyi ének

Karai: Az angyal énekel; Praetorius: In dulci iubilo; Bárdos: Karácsonyi ének

Karácsonyi koncert

Sugár: Cantate Domino; Bartók: Levél az otthoniakhoz

Sugár: Cantate Domino, Pitoni : Cantate Domino; Karai: Esti ima

Sugár: Cantate Domino, Pitoni : Cantate Domino; Karai: Esti ima; Bartók: Levél

Sugár: Cantate Domino, Pitoni : Cantate Domino; Karai: Esti ima; Bartók: Levél

 

 

Őszi lelkigyakorlat


Időpontja: 2012. október 12 – 14-ig
Helyszíne: Pilismarót
Témája: A hit (a szeptembertől kezdődött Hit éve kapcsán)
Lelkészek: Koronkai Zoltán SJ és Varga László SJ

Bokor Tamás: Retorikai képzés és tréning

 

Tematika:

Fókusz és kompetenciák:

A három egész napos alkalomból álló kurzus bevezetést nyújt közszereplés során előálló személyközi és mediatizált kommunikációs szituációk különböző vetületeibe, a közönséggel való kapcsolattartás, valamint a benyomást keltő és meggyőző kommunikáció gyakorlati vonatkozásaiba. A tréning elemi teoretikus (pszichológiai, retorikai és kommunikációelméleti) megalapozást követően gyakorlatok sorával ad interfészeket a szükséges készségek fejlesztéséhez. Mindeközben jelentősen épít a csoporttagok egymás számára megfogalmazott kritikáira, és azzal az előfeltevéssel él, hogy a valódi fejlődés hosszú távú folyamat, így a tréning csupán utat mutat a kommunikációs és retorikai kompetenciák további alapos kidolgozásához.

 

Feldolgozandó ismeretek (minden blokkban elméleti áttekintés + gyakorlati feladatok):

  1. Önbemutatás, önreprezentáció, önismeret (ismerkedő feladat, alapinformációk szervezett megfogalmazása; a Másik bemutatása)
  2. A kommunikációs stílus felmérése (kérdőív; értékelés)
  3. Státuszjelzők: beszédtechnika és kulturális szignálok (áttekintő a legfontosabb beszédtechnikai tényezőkről és a nonverbális kommunikáció tárgyi megnyilvánulásairól; elemző gyakorlatok)
  4. A két kommunikatív végpont: empátia és asszertivitás a nyilvános kommunikációban (pszichológiai háttértényezők, motiváció, figyelem, az interpretáció pontossága; szövegelemzés és páros gyakorlat)
  5. Hétköznapi trükkök: értő odafigyelés és aktív hallgatás (a szükségletek motivációs rendszere; társas helyzet szimulációja)
  6.  Érvelések és logika (a retorikai logika alapjai; gyakorlatok)
  7. Túl a logikán: falláciák a retorikában (irányelvek; szituációs gyakorlatok)
  8. Az érvelés anatómiája (irányelvek; szövegelemzések és szituációs gyakorlatok)
  9. Konfliktuskezelő stratégiák: együttműködés, ellentmondás, elkerülés ((irányelvek; szituációs gyakorlatok)
  10. Az ismeretek integrálása (a tréning dialógus-alapú értékelése; jó tanácsok egymásnak)

 

Ajánlott irodalom:

Aczél Petra, 2009, Új retorika. Pozsony: Kalligram.

Forgács József, 1997, A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Gondolat – Kairosz.

Hofmeister-Tóth Ágnes, Mitev Ariel Zoltán, 2007, Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Katona Mária – Szabó Csaba, 2006, Kommunikáció – üzleti kommunikáció. Képzőművészeti Kiadó: Budapest.

Pease, Allan, 2002, Testbeszéd. Budapest: Park Kiadó.

Rudas János, 2007, Delfi örökösei. Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest: Lélekben Otthon Kiadó.

Figyelem! A kurzus nem a szokásos heti bontásban kerül meghirdetésre! Részletek itt: www.szentignac.hu/naptar

 

„Pelikán” kurzus

- Alberto Hurtado Szeretetszolgálat -

2012/13 őszi félév

 

 

 

A kurzus típusa:

Szabadon választható kurzus, bármelyik szakkollégista felveheti.

 

Kurzus lefolyása:

A helyszínek igényeivel egyezetett időpontokban.

Helyszínek:

VIII. ker. Alföldi utcai (tőlünk 15perc gyalog)

Koordinálás:

Rieder Eszter (kurzusfelelős), Molnár Sarolta (ReNaissance Tanulmányi Ház). A kollégiumi lelkész kíséri a csoportot. 

 

Alberto Hurtado Szeretetszolgálat

A szeretetszolgálat a miskolci jezsuita gimnáziumban elindult szeretetszolgálat modelljére épül. Heti rendszerességgel zajló tevékenység, melynek során a kollégisták szociálisan rászorult emberekkel találkoznak. A szolgálatra vállalkozók megfelelő felkészítést, valamint folyamatos kísérést kapnak, igény szerint egyéni szupervíziót is.  A szeretetszolgálat kurzus értékű foglalkozás.

 

A kurzus felépítése:

Az alkalmak terepmunkával telnek. Ezeket kíséri, ill. segíti:

  • Első alkalom: csoportos alap orientáció, választási alternatívák megismerése, küldetés liturgia
  • Félidőnél egy plusz találkozás: reflexió kiscsoportokban
  • Befejező alkalom: közös kiértékelő

Névadó:

Szent Alberto Hurtado. Chilei jezsuita. Az 1950ben elhunyt atya a rendbe való belépése előtt jogász volt és még egyetemista kora idején kezdett érdeklődni a szociális kérdések iránt. Amikor jezsuita lett a szegények szolgálatának és a szociális kérdéseknek szentelte az életét. Rendkívül nagy hatást gyakorolt Chilére. Hurtado atya hozzáállása személyes példakép lehet a szeretetszolgálatot végző fiatalok számára.

Részeletesebben: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=2001589&articleID=9597&ctag=articlelist&iid=1

Foglalkozás vezetője: Budaházy Árpád

Itt az alkalom, hogy előássuk a feledés homályából a jezsuita iskoladrámák újabb gyöngyszemét. Eddig a könyvtárak mélyén szunnyadt (köztük a Szabó Ervin könyvtár polcain) a Tökmag filkó című színmű, ami az Oktondihoz hasonlóan vidám, fordulatokban gazdag, archetipikus helyzetekre és figurákra épülő vígjáték.

A kurzus elsődleges célja továbbra sem a színészképzés lenne, hanem a játékos-tanulás, melynek közvetlen gyümölcse egy felelevenített jezsuita iskoladráma bemutatása a kollégium falai között.

A foglalkozás vezetője: Angeli Orsolya

A zenekari foglalkozás, mint kollégiumra szánt idő elsődleges célja, az éppen aktuális  gitáros misére való alapos felkészülés. A gitáron kívül sok más hangszer is kiemelten fontos szerepet kap minden próbán, a foglalkozáson a tagok igyekeznek az énekeket a különböző hangszerekkel széppé, és változatossá tenni. Nem nélkülözhetőek ezenkívül az énekesek sem.  A Mária utcai Jézus Szíve templomban körülbelül havonta egyszer játszik a zenekar a Jezsuita Nyolcason, illetve kollégiumi miséken is szoktak zenei szolgálatot teljesíteni. A miséken kívül több kollégiumi rendezvényen is vállalnak  szereplést (pl. Mikulás-parti, Kollégiumi Hétvége... ). A zenekari foglalkozások heti egy alkalommal kerülnek megtartásra, egy - másfél óra időtartamban. A zenekar, mint foglalkozás teljesítésének feltétele, a 10-ből minimum 7 alkalmon való részvétel.

 

 

Érvelés és kritikai gondolkodás (6x 3 órás kurzus) – Kertész Gergely BME-FTT

 

Az emberek közötti viszonyok, sőt a társas berendezkedés formái az ősidők óta a kommunikációs eszközök hatékony, időnként nyilvánvalóan manipulatív használatának eredményeként alakultak, változtak. Az evolúciós pszichológusok jelentős része, az ún. machiavelliánusok, úgy gondolják, hogy az emberi evolúció során az agytérfogat növekedésének legfőbb motorjaként éppen a jó kommunikációs képességek kiemelkedő előnyei azonosíthatóak. A közösségi működés során ezeket az előnyöket a legjobban vitaszituációkban, az egyet nem értés szituációiban lehet a kihasználni.

A kurzus éppen ezt, vagyis a vitaszituációk elemzését helyezi előtérbe. Erős hangsúlyt helyez a nyilvános vitaszituációk elemzésére és értelmezésére, emellett több szempontból is analizálja a különböző érvelési stílusokat. Fő célja, hogy a hallgatókat rávezesse az érvek értékelését lehetővé tevő szempontok, kritériumok hatékony használatára.

Egyik oldalon arra koncentrál, hogy fejlessze a diákok kritikai apparátusát, amivel két, egyaránt fontos célt valósít meg. Egyfelől javítja a szellemi értelemben vett önvédelmi képességeiket, másfelől hatékonyabb támadóeszközöket ad a kezükbe mások érveivel szemben. A másik oldalon megmutatja, hogy a jó minőségű vita milyen előnyökhöz vezet az ismeretszerzés és a jó közösségi működés szempontjából.

Témakörök:

  1. A vita. Vitatípusok és azonosításuk. A vita manipulálása a vitatípus megváltoztatásával. A vitahelyzetet meghatározó társadalmi és pszichológiai tényezők szerepe a vita működésében. (Filmanyagok elemzése az órán.)
  2. Mi az érv? Az érvelés funkciói. Az érvek fontosabb fajtái. A relevancia problémája. Mi tartozik az érveléshez és mi nem? A ki nem mondott tartalmak jelentősége a kommunikációban. (Érvelő és nem érvelő szövegek vizsgálata az órán.)
  3. Az érvek értelmezésének problémái. A jóindulat elvének szerepe az érvelések értelmezése során. A rekonstruált érvek egymáshoz való viszonyának elemzése. (Érvelési térképek felállítása írott szövegek alapján az órán.)
  4. Érvek helyessége, érvényessége, erőssége és plauzibilitása. Tipikus érvelési hibák az az érvek helyességére vonatkozó normák tükrében. (Példák elemzése riportok és cikkek alapján)
  5. Érvelési hibák a pszichológia tükrében. Tipikus gondolkodási torzítások, heurisztikus hibák, amelyek hajlamossá tesznek érvelési hibák elkövetésére. (A heurisztikus gondolkodás példáinak elemzése reklámokon, riportokon)
  6. A diákok által választott példák közös órai elemzése a megismert szempontok alapján.

A tárgy teljesítésének feltételei:

-         órai részvétel (6x 3 óra)

-         az órákhoz kiadott anyagok (cikkek, riportok, stb.) előzetes feldolgozása

-         részvétel az órai munkában, csoportmunkában és vitákban.

-         4 rövid (1-2 oldalas) beadandó határidőre történő leadása

-         értékelés: 70% beadandók, 30% órai részvétel

A kurzushoz ajánlott irodalom:

Cialdini, Robert B. 2009. Hatás: A befolyásolás pszichológiája. HVG Kiadó

Margitay Tihamér 2007. Az érvelés mestersége: érvelések elemzése, értékelése és kritikája. Typotex Kft.

valamint webes forrás: http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/tartalom.html 

Figyelem! A kurzus nem a szokásos heti bontásban kerül meghirdetésre! Részletek itt: www.szentignac.hu/naptar

Parditka Zsófia: Lépések az önismeret felé

(önismereti kiscsoport kollégistáknak)

 

Az emberek már az ókorban is foglalkoztak az önismerettel. Erre az egyik leghíresebb példa a Delfi jósda, ahol a jövő titkát keresték a kor nagyjai, és bár kérdéseikre válaszoltak a jósok, a belépés előtt a kapun mégis a következőt olvashatták: „Ismerd meg önmagad”. Az idézet is jelezte, hogy a legfontosabb kérdésekre a válaszokat saját magunk megismerése útján találjuk meg.

 

Tapasztalatom szerint az önismeret fejlesztése nem egy az egyén fejlődésének területei közül, hanem minden személyiségbeli vagy viselkedésbeli változás alapja és eszköze. Minden képességünk, készségünk, talentumunk kiteljesedése jó önismeret által valósulhat csak meg.

 

A leendő csoporttagok abban az életkorban vannak, ahol a legfontosabb feladat az identitás keresése és megszilárdulása. Ezért különösen fogékonyak az önmagukra irányuló kérdésekre. Nagy lehetőség adódik arra, hogy a megfelelő kérdések mentén szélesedjen a látókörük és komoly személyiségfejlődésen menjenek keresztül. Ezen belül az önismeretei csoportok jellemzően a következő területeken idéznek elő pozitív irányú változást a csoporttagokban:

  1. A személyközi nyitottságban, vagyis abban a készségünkben, amivel másokhoz viszonyulunk.
  2. Az én-azonosság növekedésében, vagyis abban, hogy növekszik a csoporttagok önbecsülése, autonómiája, az énhatáraik kiterjednek, ami a személyiség nagyobb stabilitásában mutatkozik meg.
  3. Növekszik  a tolerancia és az elfogadás másokkal, mások véleményével és hibáival szemben.
  4. Módosulnak a problémakezelő stratégiák, a kitérő vagy menekülő viselkedést felváltja a szembenéző attitűd.

 

Legfontosabb eszközeink az önismereti kiscsoportban a fenti célok megvalósításához az érzések kifejezése,  mélyebbre hatoló csoportoknál akár az önfeltárás, továbbá a visszajelzés és a közösségi élmény adása. Talán az egyik legtartósabb hatást az a kognitív tanulás idézi elő a kiscsoportban, amelyet belátás követ.

 

A tervezett kiscsoport időtartama (20 óra) arra ad lehetőséget, hogy a résztvevők betekintést nyerhessenek a kiscsoportos önismeretszerzés módszerébe, és remélhetőleg kedvet kapnak egy hosszabb önismereti munka megkezdéséhez.

Figyelem! A kurzus nem a szokásos heti bontásban kerül meghirdetésre! Részletek itt: www.szentignac.hu/naptar