Modern történelem és politika a Közel-Keleten


Kreditérték: 6 kredit
Időpont: kedd 20:00-21:30
Helyszín: PT
Keretszám: max. 12 fő

A kurzus a Közel-Kelet huszadik századi történelmének nagyobb eseményeit, politikáját és nemzetközi kapcsolatrendszerét mutatja be. Az iszlám világ mai eseményeinek és konfliktusainak megértéséhez elengedhetetlen a vallás valamint az előző korok történelmének ismerete, ezért a kurzus első két órája ebbe nyújt betekintést.

A kötelező olvasmányok segítenek abban, hogy az adott történelmi helyzetet a hallgatók már az óra előtt megismerjék, így a tanórákon erre a tudásra építve lehet a politikai szálakat felépíteni. Az olvasmányok az esetek többségében ugyanazt a tényanyagot dolgozzák fel, így a hallgató választhat, hogy magyar vagy angol nyelven szeretne felkészülni az órára.

A számonkérés a szemeszter végén, írásos formában történik.


Az óra témája

Olvasmány

Ajánlott irodalom

1.

a) Bevezetés
b) Az iszlám születése és környezete




Bevezető óra az iszlámról, kialakulásáról, pilléreiről, a fontosabb szabályokról és kérdésekről. Áttekintés az iszlám előtti arab társadalomról és történelemről, az iszlám felemelkedéséről és az első konfliktusokról.

Weiss-Green: Az arabok rövid

története 13-112. o.

Albert Hourani: A history of the Arab peoples 7-79. o.; 147-157. o.

Sayfo Omar: Allah vendégei

Sayfo Omar: Közeli Kelet

Goldziher Ignác: Az iszlám története

Frederick M. Denny: Islam

2.

Középkori iszlám történelem és az Oszmán Birodalom




Bár a kurzus a Közel-Kelet modern történelméről szól, ennek megértéséhez szükséges a középkor eseményeinek, a középkori muszlim társadalom és az Oszmán Birodalom térnyerésének rövid áttekintése.

Weiss-Green 151-247. o.

Hourani 83-146. o.; 209-262. o.


3.

a) Az Oszmán Birodalom bukása
b) A világháború utáni rendezések és a függetlenedés korszaka




Áttekintés első világháborúról, az Oszmán Birodalom bukásáról, az azt követő rendezésről, valamint a második világháborúról és a Közel-Kelet országainak alakulásáról és függetlenedéséről.

Weiss-Green 249-298. o.; 307-336. o.

Hourani 263-349. o.

Rostoványi Zsolt(a): A Közel-Kelet története 17-117. o.

4.

A palesztin-izraeli konfliktus és hatásai




A palesztin-izraeli konfliktus ma is a térség egyik meghatározó konfliktusa, ezért ennek alapos áttanulmányozása elengedhetetlen a mai politikai helyzet megértéséhez. Az óra az első bevándorlóktól napjainkig fogja át a kérdést, magába foglalva a más államokat is érintő arab-izraeli háborúkat.

Weiss-Green 299-305. o.

Rostoványi(a) 57-60. o.; 69-70. o.; 101-106. o.; 117-121. o.; 165-168. o.; 170-175. o.; 213-217. o.

Mehran Kamrava: The Modern Middle East 107-137. o.; 215-256. o.

Rostoványi Zsolt(b): Együttélésre ítélve - Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért

Els van Diggele: Egy nép, amely külön lakik - Zsidó identitás a mai Izraelben

Mordechai Schoenfeld: Arafat, személyesen

Makai György: Izrael három háborúja


5.

Nasszer Egyiptoma és a Muszlim Testvérek




Az óra Egyiptom huszadik századi történetét öleli fel, különös tekintettel a nasszeri időszakra és a Muszlim Testvérek tevékenységére, nemzetközi megítélésére és kapcsolataira.

Cleveland-Bunton: A History of the Modern Middle East 193-216. o.; 301-344. o. (pdf)

Afaf Lutfi al-Sayyid Marsot: A Short History of Modern Egypt 107-145. o.

Islamic Mass Movements, External Actors and Political Change in the Middle East 51-68. o. (pdf)


6.

Irán a forradalom után




Az 1979-es iráni iszlám forradalom gyökeres változást hozott az országban, melynek megértéséhez fontos az előzmények és az ideológiai háttér megismerése. Az órán egészen napjainkig eljutunk Irán történelmében, így szó esik biztonságpolitikáról, atomprogramról és az ország Egyesült Államokkal való kapcsolatáról.

Kamrava 138-168. o.

Rostoványi(a) 196-203. o.

Berkley Center for Religion, Peace and World Affairs: Iran: Religious Elements of the 1979 Islamic Revolution (pdf)

John Farndon: Merre tart Irán?

7.

Irak háborúi




Irak régóta a Közel-Kelet egyik gócpontja, amelynek egyik oka az országban lévő erős vallási megosztottság. Az, hogy Szaddám Husszein vezetése jót vagy rosszat tett az országnak, mai napig vita kérdése. Az órán az ország történelme és belső problémái mellett az öbölháborúkról, Irak nemzetközi kapcsolatairól, és az ISIS-ről is szó lesz.

Kamrava 169-212. o.

Cordesman-Kazai: Iraq in crisis oldalszám később (pdf)


8.

Az arab tavasz I.




A 2011-es forradalmak hurrikánként söpörtek végig számos arab országon. Az óra átfogó ismeretet ad a miértekről és hogyanokról, valamint az arab tavasz miatt átalakuló nemzetközi kapcsolatokról.

Preliminary Historical Observations on the Arab Revolutions of 2011 (pdf)

Steven Heydemann: Syria and the future of authoritarianism (pdf)

Natana J. DeLong-Bas: The New Social Media and the Arab Spring (online)


9.

a) Az arab tavasz II.
b) Jemen és a törzsi rendszer napjainkban




a) Az előző óra folytatása.

b) A jemeni társadalom, mint ahogy az Arab-félsziget térsége szociális struktúrájának meghatározó alapja a törzs és a törzsi identitás primátusa az egyén felett. Az idők folyamán - főleg a déli területek marxista ideológia által meghatározott periódusában -  voltak próbálkozások ezen rendszeren való túllépésre és egyéb értékek előtérbe helyezésére, azonban az erős tribális szálak nem bizonyultak könnyen oldhatónak. Így egy érdekes helyzetnek lehetünk szemtanúi, hiszen a modern nemzetállami struktúrákat teljes mértékben átszövik a törzsi szálak, akadályozva ezzel annak dominanciáját és „nyugati típusú” működését. Az óra második felében a jemeni törzsi rendszer működéséről és sajátosságairól beszélünk.

Elham M. Manea: Yemen, the tribe and the state (online)

Ahmad Ali al-Ahsab: What Makes Yemen's „Spring” Different? (online)

Khaled Fattah: Tribes and Tribalism in the Arab Spring (online)



10.

a) A Közel-Kelet nemzetközi szervezetei (Arab Liga, Iszlám Együttműködés Szervezete, GCC)
VAGY Iszlám a Közel-Keleten kívül
b) Ismétlés








Irodalom

Aclimandos, Tawfiq: The Muslim Brotherhood and Political Change in Egypt. In: Islamic Mass Movements, External Actors and Political Change in the Arab World.

al-Ahsab, Ahmad Ali: What Makes Yemen's „Sping” Different? (http://english.dohainstitute.org/file/get/bbf1b546-1d46-4cd7-8e7e-ec28eba5648d.pdf)

Cleveland, William L. - Martin Bunton: A History of the Modern Middle East. Westview Press, 2009.

Cordesman, Anthony H. - Sam Khazai: Iraq in Crisis. Lanham, Rowman and Littlefield, 2014.

DeLong-Bas, Natana J.: The New Social Media and the Arab Spring. Oxford Islamic Studies Online (http://www.oxfordislamicstudies.com/Public/focus/essay0611_social_media.html)

Denny, Frederick M.: Islam. San Fransisco, Harper & Row, 1987.

Diggele, Els van: Egy nép, amely külön lakik. Zsidó identitás a mai Izraelben. Budapest, HVG, 2005.

Farndon, John: Merre tart Irán? Budapest, HVG, 2006.

Fattah, Khaled: Tribes and Tribalism in the Arab Spring. (http://www.yementimes.com/en/1567/variety/760/Tribes-and-tribalism-in-the-Arab-Spring.htm)

Goldziher Ignác: Az iszlám története. Anno Kiadó.

Heydemann, Steven: Syria and the Future of Authoritarianism.

Hourani, Albert: A History of the Arab Peoples. London, Faber and Faber Ltd., 2005.

Iran: Religious Elements of the 1979 Islamic Revolution. Berkley Center for Religion, Peace and World Affairs, 2013.

Kamrava, Mehran: The Modern Middle East. A Political History since the first World War. Los Angeles, University of California Press, 2005.

Khalidi, Rashid: Preliminary Historical Observations on the Arab Revolutions of 2011.

Makai György: Izrael három háborúja. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1968.

Manea, Elham M.: Yemen, the tribe and the state. (http://www.al-bab.com/yemen/soc/manea1.htm)

Rostoványi Zsolt (a): A Közel-Kelet története. Budapest, Kossuth Kiadó, 2011.

Rostoványi Zsolt (b): Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért. Budapest, Corvina Kiadó, 2006.

Sayfo Omar: Allah vendégei. Budapest, Geopen Könyvkiadó, 2009.

Sayfo Omar: Közeli Kelet. Budapest, Magyar Ház, 2008.

al-Sayyid Marsot, Afaf Lutfi: A Short History of Modern Egypt. Cambridge, Cambridge University Press, 1985.

Schoenfeld, Mordechai: Arafat, személyesen. Budapest, PolgART, 2004.

Weiss, B. G.  - A. H. Green: Az Arabok rövid története. Budapest, Kőrösi Csoma Társaság, 2009.


Kultúra, vallás és társadalom a Közel-Keleten


  1. a) Bevezetés

    b) Az iszlám
  2. A hetedik századi arab társadalmi viszonyok és az iszlám által behozott változások
  3. Az iszlám különböző ágazatai. A síita és a szunnita iszlám.
  4. Iszlám, kereszténység és judaizmus

  5. a) Arab hatás Európában (tudomány és találmányok)

    b) Az iszlám művészet

  6. a) Iszlám és emberi jogok

    b) Nők és családi viszonyok az iszlám szerint
  7. Iszlám és modernizáció
  8. Muszlim diaszpóra Európában (Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Skandinávia)
  9. Iszlám a Közel-Keleten kívül I. (Közép-Ázsia, Kína, Pakisztán)

  10. a) Iszlám a Közel-Keleten kívül II. (Szubszaharai Afrika, Indonézia, Malajzia)

    b) Ismétlés